TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Otthon melege \ Bekuckózva #3: Mit hallgassunk? Mudrák Mariann zeneajánlója

23
2020 dec.

Bekuckózva #3: Mit hallgassunk? Mudrák Mariann zeneajánlója


Körülöttem gyakorlatilag folyamatosan szól valamilyen zene, így ha tehetem, inkább egy jó könyvhöz vagy sorozathoz nyúlok, és élvezem a csendet. Ez a cikk mégis arról fog szólni, hogy magánének-tanárként, klasszikus és néha jazzénekesként, két kisgyerek anyukájaként és zenészfeleségként milyen zenéket is hallgatok, hallgatunk. Mudrák Mariann vendégszerzőnk írása.

 

 

Eddig leginkább Ittzés Tamás feleségeként és a Bohém Ragtime Jazz Band alkalmi énekeseként ismertek a kecskemétiek, de bő ötévnyi otthonlét után végre elkezdtem azzal foglalkozni, amivel leginkább szerettem volna: ősz óta tanítok magánéneket a Kodály Iskolában, így a napom egyik részében a növendékeim zenélnek nekem, egy kis időben én gyakorlok, munka után pedig jön minden, amit el tudtok képzelni egy zenész, zenebolond családban. Mivel négyen négyféle ízléssel vagyunk megáldva, így kisebb szabályokat vezettünk be a közös zenehallgatás terén: egyszerre csak egy zene szólhat, illetve amit a többség nem szeret, azt együtt nem hallgatjuk. De lássuk akkor, mik a mi kedvenceink!

 

Fotó: Anna Netrebko Facebook-oldala

 

Opera minden mennyiségben

Klasszikus énekesként elsősorban az operák és dalok világa az enyém, így ezzel kezdem. Miután elaludtak a fiúk, mi mindig “énidővel” indítjuk az estét, egy szűk órában hódolunk a saját szórakozásunknak. A pandémia előtt gyakran jártam operába, koncertekre, így nekem ez hiányzik a legjobban, ezért ebben az órácskában leggyakrabban operaközvetítéseket nézek a világ legnagyobb operaházaiból, YouTube-videókat a kedvenc énekeseimtől. Akiket kiemelnék jelenlegi abszolút kedvenceimként, az Nadine Sierra fiatal szopránénekes és a világsztár Anna Netrebko. Személy szerint mindkettőt azért szeretem, mert még sosem hallottam tőlük olyan felvételt, ami ne fogott volna meg valami miatt. Mindkettejüknek gyönyörű a hangja, technikai és zenei felkészültségük mellett pedig a szépségük és bájuk is elvarázsolja a hallgatót.

 

Gryllus Vilmos: Maszkabál

Mivel a gyerekeim folyamatosan azt játsszák, hogy koncert van és ők zenélnek, így a zenehallgatást nálunk nagy műsor is színesíti. Kisgyermekes családoknak nem kell bemutatni Gryllus Vilmost, aki szerintem zseniálisan közelít a gyerekekhez. Még nem jöttem rá pontosan, hogy mivel tudja így elbűvölni a fiaimat, de minden alkalommal beszippantja őket a maszkabál sorozat, állatoknak öltöznek és elképesztő műsor megy, miközben hallgatják a szellemes szövegeket, fülbemászó dallamokat.

 

Fotó: Norah Jones Facebook-oldala

 

Norah Jones: Feels like home

Ha nagy ritkán egyedül vagyok és nem akarok semmit sem csinálni, csak úgy egyszerűen “lenni”, akkor biztos, hogy Norah Jones albumaihoz nyúlok. Számomra az ő hangja egyenlő a teljes nyugalommal és időtlenséggel. Nyugodt hangulatú dalai néha melankólikusak, de számomra ez mindig tökéletes választás akkor, ha lazítani szeretnék. Zenészként sajnos nem úgy élvezi az ember a zenét, mint egy laikus, nagyon nehéz kikapcsolni a szakmai hallásunkat, nekem legalábbis ez nehezen megy. De ez az album velem mindent elfelejtet, egy időre kikapcsolok és megtisztul az agyam. Évek óta velem van, most is ezt hallgatom, mialatt nektek írok.

 

Bohém Ragtime Jazz Band: Just a Gigolo

Nincs Bohém család “apazene” nélkül, a gyerekeink gyakorlatilag ebbe nőttek bele, és nem hiszem, hogy csak amiatt imádják ezt a korai swingkorszakot, mert az apjukat csodálhatják közben, hanem mert ha megismered, nem tudsz szabadulni tőle. Rám legalábbis ilyen hatással van, pontosan 7 évvel ezelőtt hallgattam meg az első számot, amikor ismerkedésünk hajnalán Tamás a zongorához ült és eljátszotta nekem a Body and Soult. Nem tudtam akkor, hogy mi ez és ki írta, de olyan hatással volt rám, hogy az esküvőnkön is ez szólt 2 évvel később. Ha ki kellene emelnem egy albumot, akkor az talán a Just a Gigolo lenne, mert ezen érzem a legkiforrottabbnak a zenekari hangzást, s nagyon jó, ismertebb számokat játszik a zenekar. Ráadásul én is énekelek két számban.

 

Fotó: Michael Bublé Facebook-oldala

 

Karácsonyi kedvenceim 

Azt gondolom, mindenkinek van egy karácsonyi kedvencek lejátszási listája, ez nekem hosszú évek óta három részből áll: a korai hangolódást Ella Fitzgerald karácsonyi albumával kezdem, melyen ugyan a jól megszokott dalok vannak feldolgozva, de Ella hangjától minden különlegessé válik.

Ezt követi Michael Bublé Christmas lemeze, amit azért szeretek, mert - amellett, hogy szeretem Bublé elegáns stílusát - minden szám hangszerelése belecsempész valami újat a rég megszokott slágerekbe, még a Jingle Bells is elképesztően érdekes számnak tűnik.

Az ünnepi hangulathoz nálunk hozzátartozik a klasszikus zene, és szenteste Bach Karácsonyi oratóriumát hallgatjuk. Ha máskor is Bachot, vagy más régi zenét akartok hallgatni, John Eliot Gardiner felvételeit érdemes keresni.

 

Amit a férjem sem tud - egy lejátszási lista akkorra, amikor senki sincs itthon és táncolva takarítok

Talán mindenkinek van egy régi kedvencek listája, amin minden számhoz tartozik egy saját története. A sztorikat megtartom magamnak, de a listámat megosztom.

 

 

Tetszett a cikk?

 

Ajánlj másnak is bennünket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Utoljára frissítve: szerda, 23 december 2020 09:07
Értékelés:
(4 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449