Trendalelke.hu: Nehéz és rögös volt az utad Anna azáltal, hogy a hagyományaihoz erősen ragaszkodó családban nem követted az évszázados női mintát? Könnyen élhetnéd az édesanyád életét, aki nyolc gyermeknek adott életet, és vályogvetőként dolgozott. Te mégis három diplomás dolgozó nő lettél.
Oláh Anna: Biztosan sok roma értelmiségi felelné erre azt, hogy igen, nehéz volt, én azonban azok közé tartozom, akik abszolút pozitívan élték meg. Szokták kérdezni, hogy ért-e rendszeresen negatív diszkrimináció, de mindig olyan közegbe kerültem szerencsére, ahol épp ellenkezőleg, nagyon sokat segítettek nekem. Elhitették velem, amit én nem gondoltam akkor magamról: hogy képes vagyok leérettségizni és főiskolára, egyetemre menni. Vannak olyan emberek az életemben, akik a mai napig meghatározóak.
Édesanyám valóban vályogvető, édesapám pedig zenész, illetve betanított munkás volt. Az a fajta szorgalom, tisztesség és becsület, ami a családomat övezte, úgy vélem, meghatározta az utamat. A szegénységünk ellenére a nem roma közösségnek is egy nagyon megbecsült családja voltunk, amit én utólag visszagondolva úgy hiszem, édesanyámnak köszönhettünk. Végtelen türelemmel, elfogadással és szeretettel viszonyult mindenhez és mindenkihez. Édesapám pedig igyekezett az anyagi biztonságot megteremteni körülöttünk, egészen haláláig dolgozott. Mindezek mellett persze az én kitartó munkám is szükséges összetevője volt a receptnek.
Voltak álmaid gyerekkorodban?
Cigánytelepen nőttem fel, nem szégyellem, hogy borzasztó szegénységben éltünk - sokszor a dögkútról hozták a szüleim a húst, amit ők nagyon ügyesen feldolgoztak, soha semmi bajunk nem volt tőle. Nagy álmom volt, hogy elköltözzünk a cigánytelepről. Láttam, hogy a faluban mennyire más az élet. Messze laktunk tőle, sokat kellett gyalogolnunk, hogy elérjük, de az mindig egy érdekes és izgalmas pillanat volt. Teltek az évek, felszámolták a cigánytelepet, beköltöztünk a faluba, de hiányzott az a fajta szoros közösségi lét, ami ott megvolt. Nagyon szerencsésnek mondhatom azonban magunkat, hiszen olyan környezetbe kerültünk, gazdálkodó parasztemberek közé, akik befogadóak voltak velünk szemben és rengeteget tudtunk tőlük tanulni, illetve kaptunk természetbeni juttatásokat. Azt gondolom, ez a más kultúrával való találkozás is nagyon fontos történés a sorsom alakulásában.
16 évesen férjhez mentél. A mai eszeddel, élettapasztalatoddal megtennéd ugyanezt?
Nehéz kérdés. Ha ott maradok, abban a közegben, akkor nagy valószínűséggel ugyanaz a sors várt volna rám, mint édesanyámra, és én ez ellen minden idegszálammal tiltakoztam. Tudtam, hogy én nem szeretném, hogy csupán a férjem és a gyermekeim szolgálata töltse ki az életem. Félreértés ne essék, ez az egyik legcsodálatosabb és legalázatosabb munka, amit egy feleség, egy anya végezhet, én azonban többre vágytam. Ahhoz, hogy kiszakadjak ebből a kerékből, 16 évesen férjhez kellett mennem. Természetesen a szüleim nem örültek a döntésemnek. Én egyáltalán nem bántam meg. Tudatos választás volt.
Roma férjet választottál?
Igen, és nagyon fontos, hogy én választottam, nem a szüleim. A két család azonban mint a Capuletek és a Montague-k, örök harcban áll. Apukám megpróbált tiltani a férjemtől, de nem járt sikerrel. Ha élne, valószínűleg mostanáig sem bocsátotta volna meg nekem. Az unoka születése sem simította ki a ráncokat a két család között. A mi családunk elég híres zenész família, így van bennük egy kis felsőbbrendűség-érzet.
Nem lettél nagycsaládos édesanya.
Egyetlen lányunk született, Melinda, aki 41 éves lesz. A férjem maximálisan támogatott abban, hogy a háztartás és a gyermeknevelés mellett tanulok. Nem biztos, hogy mindig örült neki, de elfogadta és tolerálta, hogy én így tudok kiteljesedni. Azzal, hogy én megtörtem a láncot, a lányom számára már egy más életpálya lehetősége körvonalazódott. Hozzám hasonlóan főiskolára ment, gyógypedagógiát végzett. A testvéreim gyermekei sem 16 évesen mennek férjhez, ők is választhatják a tanulást, jogosítványt szereznek, utazgatnak, tehát hasonló életpályamodellt követnek, mint a hasonló korú, nem roma származású fiatalok.
Mennyire voltál céltudatos?
Az megfogalmazódott bennem, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. Érettségi környékén teljesen véletlenül bekerültem egy főiskolai előkészítő csoportba, amit roma származású fiataloknak hirdettek meg - én egyszerűen csak rossz terembe sétáltam be. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán aztán olyan csoportba jártam, ahol a többség roma származású volt. Ők a mai napig a roma közélet meghatározó személyiségei, többükkel mentünk tovább együtt az egyetemre. Talán a főiskolai évek alatt már jobban megerősödött bennem a gondolat, hogy elesett emberekkel szeretnék foglalkozni, illetve kikristályosodott a vágy, hogy mindenképp a cigány testvéreimmel tenném mindezt. Kötelességemnek éreztem, hogy visszaszolgáltassak valamit abból a sok kegyelemből, amit kaptam azoknak, akik velem ellentétben nem mindig voltak jókor, a jó helyen.
Mióta tevékenykedsz Kecskeméten?
Tavaly március óta napi szinten, a Biztos Kezdet Gyermekház miatt, de egy-egy projekt már korábban is Kecskeméthez kötött. Nagyon hálás vagyok, mert azt érzem, hogy kiválóan együtt tudok működni az itteni anyukákkal.
Milyen most cigánynak lenni Kecskeméten? Van különbség mondjuk a fővároshoz képest, vagy ugyanazokkal a problémákkal küzdenek mindenhol?
Ferencvárosból vannak tapasztalataim. Budapesten több a munkalehetőség, ez mindenképp előnyös, hiszen tényleg igaz, hogy a fővárosban csak az nem talál állást, aki nem is akar dolgozni. Kecskeméten nem is nagyon látok romákat a belvárosban, az életterükből teljesen kiesik. Fontos lenne pedig, hogy érintkezzenek az emberekkel, találkozzanak más kultúrával, gyűjtsék az ingereket, nyíljon előttük a világ. Nagyon erősen jelen van a szerhasználat, a munkanélküliség, a családon belüli erőszak. A gyermekek aztán ezt a mintát látják, számukra is ez válik természetessé, ezáltal forog tovább az ördögi kör.
Ti tudtok ezen változtatni?
Azt gondolom, lassan, de igen. Nekünk, akik ki tudtunk törni, példát kell mutatnunk. Szerencsére már eljutottunk a megismert anyukákkal odáig, hogy kérik a lehetőséget, hogy befejezhessék az általános iskolát a későbbi munka reményében. Valami tehát elindult. Ebben kiemelt szerepe van a városvezetésnek is, akik elkötelezték magukat ennek a missziónak a támogatása mellett. Sajnálom, hogy a járvány félbeszakította ezt a munkát.
Cigányok közeledtével erősebben szorítjuk a táskánkat. A cigányok nem szeretnek dolgozni, csak segélyt akarnak, akkor minek segítsünk rajtuk. Sorolhatnánk még ezeket a rendíthetetlen sztereotípiákat, amik éket vernek a romák és a nem romák közé. Rendíthetetlen kőfalaknak tűnnek. A Biztos Kezdet Házban ezeket le tudjátok bontani?
Nagyon remélem! Ebben a médiának is felelőssége és szerepe van, hiszen egy bűntény mindig nagyobb hangsúlyt kap, ha roma az elkövető. Rendszeresen járok több magyarországi női börtönbe, ahol súlyos tettekkel és megélhetési bűnözőkkel egyaránt találkozom. Van olyan börtön, amelyben valóban roma származású a döntő többség, máshol azonban jól szituáltnak tűnő, magyar hölgyek töltik a szabadságvesztésüket. A legtöbb embernek kizárólag negatív tapasztalata van a romákkal, nincs pozitív élménye, ezért ez rögzül benne, de ezek szerencsére felülírhatók. Nem szabadna elfeledkeznünk róla, hogy egy gyermek nem tehet róla, hova születik. Sokan a sztereotípiák miatt nem adományoznak például roma gyermekeknek, de így megfosztják őket a lehetőségtől, hogy betekintést nyerjenek egy jobb életbe. Nagyon könnyen bélyegzünk meg embereket. A falakat is kétoldalról lehet csak bontani. Megesett velem és a lányommal az intenzív skinhead mozgalmak időszakában, hogy inzultáltak minket a metrón. Elmondhatatlanul féltünk mindketten, és senki sem segített nekünk. Ha ez fordítva történt volna, romák ijesztenek rá egy anyára és lányára - ami természetesen nagyon sajnálatos és elítélendő -, az rögtön hírértékkel bír és az egész roma közösségre rásüti bélyegét, míg fordítva valahogy nincsenek következmények és általánosítás.
Ami egy átlagos családban teljesen evidens, az a roma családokban egyáltalán nem természetes. A roma közösségi házban egy roma nő által vezetett foglalkoztatásra sem szívesen engedik el a cigány férfiak a feleségüket. Ilyen vert helyzetből nehéz építkezni, nem?
Tudnék olyan példát hozni, valóban milyen erős kontroll alatt tartják a férfiak a feleségüket, de ugyancsak akad pozitív tapasztalatom, amikor esetleg a férj is csatlakozik a programokhoz.
Milyen mélyről indulnak ezek az anyukák és babák, akik hozzátok járnak? Hogyan kell elképzelni az ő életkörülményeiket?
Változó, nagyban függ az életkortól és az egzisztenciától. Azt vettem észre nagy általánosságban, hogy gondoskodóak ezek az édesanyák, mindent igyekeznek megteremteni a gyermeküknek. Hatalmas probléma azonban, hogy a többség meglehetősen szűkös bérelt lakásokban él, ami nélkülözi a komfortot, és nem tudják letenni a babát a földre, aki ezáltal nem kezd el mászni. Nálunk szerencsére van erre is lehetőség, van kellő tér, illetve tudjuk jelezni, ha bármiféle fejlődési rendellenességet tapasztalunk, így eljut a baba szakemberhez.
Hányan járnak hozzátok?
Körülbelül 15 család látogat bennünket rendszeresen. A vírus miatt most nem találkozhatunk, de folyamatosan kapjuk a visszajelzéseket, mennyire hiányzik nekik a Biztos Kezdet.
Ha valaki azt hinné, hogy csak egy kellemes baba-mama foglalkozásról van szó nálatok, az nagyon meglepődne. Elképesztő sorsok és elborzasztó történetek kerülnek felszínre nálatok. Meg tudnak még lepni, vagy már mindent hallottál?
Hihetetlen történeteket hallok főként családon belüli erőszakról, mindennapos verésekről, késelésekről, az abúzus azonban nem kizárólag a roma szegregátum jellegzetessége, erősen jelen van az egész társadalmunkban a nők bántalmazása.
Mennyire nyitott a kecskeméti roma közösség a segítségnyújtásra? Biztosan találkoztatok már ti is olyannal, akinek az életét nem lehetett egyenesbe hozni.
Nem mindenkiből lesz sikertörténet. Volt egy anyukánk, akinek egy darabig fogtuk a kezét, de aztán eldobta a segítségünket. Talán nem volt elég erős ahhoz, hogy ezen az úton maradjon.
Roma vagy, aki kitört a mélyszegénységből. Három diplomát szereztél, elismert közéleti személyiség vagy. Téged elfogadnak, tisztelnek, példakép vagy. Amit te mondasz, az szentírás számukra?
Általános szociális munkás, szociálpolitikus és tanügyigazgatási szakértő vagyok, de első sorban Isten gyermeke. Az eddigi tapasztalataim alapján azt mondhatom, ahol megfordultam, ott elfogadtak. Ez egyszerre nagy lehetőség, hogy emberéleteken változtassak, ugyanakkor óriási felelősség is. Nem elég, ha megvigasztaljuk a hozzánk fordulókat, amit mondunk, annak kell, hogy legyen hatása a gyakorlatban. Minden szónak súlya van. Nem tagadom, szigorú vagyok, de nem ellenük, hanem értük dolgozom ezekkel a keretekkel és szabályokkal.
Mi tölt fel téged, hogy folytatni tudd ezt a munkát nap mint nap?
A Jóistenbe vetett hitem. Tudom, hogy okkal történt minden az életemben és terelt mindig a megfelelő irányba. Különös kegyelemnek tartom, hogy most itt lehetek, Kecskeméten. Teréz anyának volt egy mondása, hogy csupán egy csepp a tengerben, de ha nem lenne, hiányozna - én is így érzem magam. Nem tartom magam pótolhatatlannak, sokszor érzem azt, hogy nem adok semmit, közben mégis: a jelenlétemmel, a mosolyommal, az empátiával, a tanácsokkal. Lelkesít, hogy segíthetek. Örömmel tapasztalom a hozzánk járó anyukák motiváltságát, és ez is mindig új lendületet ad. Haladunk lépésről lépésre velük. Ha sikerül befejezniük az általános iskolát, akkor már nyílik számukra perspektíva a munkaerőpiacon.
Mit szeretsz Kecskeméten?
A lelkem mélyén megmaradtam vidéki lánynak, ezért Ferencvárosban már nagyon zavart a zaj, a nyüzsgés, a személytelenség, itt viszont úgy érzem magam, mint egy kedves faluban. Itthon érzem magam, rengeteg ismerősöm lett, akikkel rendszeresen tudok néhány szót váltani, miközben a Biztos Kezdetbe igyekszem.
Mit kérnél a kecskemétiektől, hogy változzon a roma gyerekek helyzete? Mondanál konkrét, kisebb és nagyobb vállalásokat, amik elvezetnek a változásokhoz?
Szeretném, ha az emberek türelmesebbek és elfogadóbbak lennének velünk szemben, továbbá megpróbálnának megérteni bennünket, az élethelyzetünket.
Ez talán a legnehezebb. Ha valaki apróbb lépésekben szeretne közelíteni?
Mindig nagy szeretettel fogadjuk a feleslegessé vált, de jó állapotú holmikat: játékokat, ruhaneműt, ágyneműt, babakocsit. Örülünk gyümölcsnek, tartós élelmiszernek is.
A felajánlásokkal kapcsolatos egyeztetés a 70 884 97 74-es telefonszámon, vagy személyesen is tudjuk fogadni a Mezei u. 34. szám alatt a Biztos Kezdet Gyerekházban!
Tetszett a cikk?
Ajánlj másnak is bennünket!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
