1. felvonás
2014 decemberében Védőnőkből angyalok címmel adtam közre az első cikket az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítványról, akik tűzifával, tartós élelmiszerrel és igazi karácsonyi ajándékokkal is segítették a pártfogolt családokat. Éppen akkor, amikor úgy döntöttek, hogy karácsonyra már nem vállalnak több kívánságot, szembejött velük egy 5 gyermekes roma család. A szülők tisztességes, dolgozó emberek voltak, akik ugyan szinte rongyokban jártak, de a gyermekeiknek igyekeztek megadni minden feltétlenül szükséges dolgot, bár rendes télikabátra, meleg holmikra így sem futotta. Egy rendkívül leharcolt kályhával fűtötték a 20 négyzetméteres házikót, és a tűzifájuk is csak néhány napra, talán egy hétre volt elegendő. A karácsonyról, ünnepi fogásokról és ajándékokról az Édesapa elmondása alapján náluk szó sem esett. Az alapítvány kályhát, tűzifát, tartós élelmiszert és kabátot, sálat, sapkát, kesztyűt kért az 5 gyerkőcnek. A listán szerepelt egy gáztűzhely is, mivel a védőnők szerint egy romos, életveszélyes tűzhelyen főzte az édesanya az ételt.
Egy hetven négyzetméteres, meleg lakásban ülve egészen elképzelhetetlennek tűnik egy 7 fős család élete egy 20 négyzetméteres házban, ahol a főzés is felér egy kaszkadőr mutatvánnyal. Víz csak akkor van, ha a pár kilométerről arrébb lévő közkútról, a biciklire akasztott kannákban odafuvarozzák. A derékig érő hajú kislánynak azonban mégis mindig ápolt, gondozott a haja, mintha lenne a hajmosáshoz folyóvíz és kád az otthonukban.
Kisgyerekes anyaként ilyenkor háborog az ember lelke. Nagyon félve adtam elő a páromnak, hogy vegyünk egy gáztűzhelyt ennek a családnak. Nem hiába szerettem bele ebbe a pasiba: az első szava az volt, hogy intézd. A védőnők kinézték a tűzhelyt, mi megvettük, és a párom el is vitte nekik. És én boldog voltam.
Egészen addig, amíg egy ismerős meg nem jegyezte: “Kíváncsi vagyok, két hét múlva ott lesz-e még a házban a gáztűzhely.” Ez az egyetlen mondat felért egy lelki szőnyegbombázással. Napokig, hetekig rágódtam, hogy tényleg lúzer vagyok-e. Hogy segítettem. Mert a cigányok ilyenek?
2 hónappal később interjút adott nekem az alapítvány nevében Tedd Tünde. Muszáj volt megkérdeznem, hogy megvan-e még a tűzhely. Megvolt.
Nem vagyok lúzer.
Szívvel-lélekkel is teletömtük az iskolatáskát
2. felvonás
Sok idő telt el a gáztűzhelyes eset óta, sok jó ügyet támogattam, de egyik sem koncentrált a romákra. Adakoztam izomsorvadásban szenvedő testvérpár fürdőszobájára, kórházi gyermekosztályok egészségügyi felszerelésére, és minden karácsonykor legalább három helyre vittem tartós élelmiszerrel megpakolt dobozokat. A Trendalelke Vállalkozónői Reggeli közösségével évente kétszer főzünk a Wojtyla Központ népkonyháján. A romák valahogy kimaradtak a jótékonysági projektjeimből. Egészen addig, amíg meg nem ismertem Somogyi Timit, alias Aranyanyut, aki 7 gyermekes roma nőként lett diplomás szociológus. Egy igazi ikon. A Védőháló Karitatív Közhasznú Egyesület színeiben Timiék a roma családok megsegítésére tanszergyűjtő akciót kezdeményeztek 2018 nyarán, mert a mélyszegénységből a tanuláson keresztül vezet a kiút, a tanuláshoz pedig kitartás, motiváció és persze egy csomó eszköz kell.
Augusztus végén még elég gyatrán állt a mérlegük: jóval több rászoruló jelentkezett a Védőhálónál, mint amennyi tanszeradomány beérkezett hozzájuk. El sem tudtam képzelni, milyen az, ha valaki üres iskolatásákával, hiányos felszereléssel vág neki a tanévnek. Gyerekkoromban imádtam az iskolakezdést a sok szép új holmi miatt: új füzetek, illatos radírok, zselés tollak, pompás ceruzák, festékek.
Megint háborgott a lelkem. A roma gyerekekért miért nem mozdultak meg az emberek? Lúzerség nekik segíti? Úgysem ér semmit?
Kézen fogtam a két lánykámat, és nagy lelkesen bevásároltunk az egyik hipermarketben. Unikornisos füzetboxszal, Star Wars-os tolltartóval, csodás türkiz iskolatáskával, menő tornazsákkal mégiscsak nagyobb lelkesedéssel és lendülettel vágnak majd neki a roma gyerekek az iskolának. Timi kérésére füzetek helyett 6-7 gyereknek elegendő technika- és rajzfelszereléssel tömtük tele az iskolatáskát.
Boldog voltam, hogy pár gyerkőcnek örömteli lesz a szeptemberi iskolakezdés.
Pár nappal később Timi posztolt egy képet arról a kislányról, akihez az iskolatáska került. Sírtam.
Ez nem lehet lúzerség.
Tündérkeresztanyák az "örökbefogadott" családokkal
3. felvonás
2019 nyarán már 15 roma gyerkőc tanszerlistáját kértem el Timiéktől. A 15 lista pillanatok alatt elkelt a vállalkozónői közösség berkein belül. Mindenki úgy vásárolt, mintha a saját gyerekének szerezte volna be a holmikat. Többen elszánt nyomozásba kezdtek a tornacipő méretek után, hogy az iskola által kért felszerelésekből minden meglegyen. Volt, aki Adidas cipőt adományozott… Volt, aki a tengerentúlon volt éppen, mégis fontosnak tartotta, hogy elindítson egy roma gyerkőcöt az életben.
Két tanszerlistával a kezemben léptem be egy papírboltba, ahol vállaltak tanszercsomag-összeállítást. Két ötödikesnek, egy fiúnak és egy lánynak kértem eszközöket, és a lelkükre kötöttem, hogy mindenből szépet, igényeset tegyenek a csomagba. Nem szimpla borítójú füzetet, hanem színeset, fényeset, mintásat. Amikor arról érdeklődtek, hogy mégis milyen legyen a borító, nem tudtam mit válaszolni. Elmeséltem, hogy nem az én gyerekeimé lesz a csomag, roma gyerekeknek adományozzuk a tanszereket, és csak a korukat, nemüket tudjuk. És ekkor jött a hideg zuhany. Újabb lelki szőnyegbombázás.
Meghallgathattam, hogy na, ez mekkora lúzerség, amit én csinálok. “A romák nem érdemlik meg a segítséget. Alkoholra, cigire van pénzük, de nem dolgoznak.” Óvatosan megjegyeztem, hogy a gyerekek nem tehetnek róla. Persze erre is volt felelet. “Minek szülnek annyi gyereket, ez felelőtlenség. Csak a segélyre pályáznak, meg arra, hogy valaki megsajnálja őket.”
Csak hát ezek a gyerekek már megszülettek, ha nem segítünk, soha nem keverednek ki a mélyszegénységből, gondoltam magamban, s talán ki is mondtam.
Már megint úgy éreztem, hogy lúzer vagyok.
Pár nappal később ismét bőgtem a monitor előtt, amikor megláttam a gyerekek fotóit a vállalkozónői közösség által adományozott tanszerekkel.
Kikérem magamnak, hogy lúzer vagyok.
Az első Varázslétra foglalkozásunk a Hajnalcsillag Tanodában: Maria Bloom tart zenés angolt a gyerkőcöknek
4. felvonás
Nem szégyellem, hogy segítem a roma gyerekeket, családokat. Bátran elmesélem, és már nem találnak meg a lehúzó megjegyzések.
Somogyi Timi mellett megismertem Oláh Annát, aki a Mezei utcai Biztos Kezdet Gyermekházban dolgozik a roma családok jövőjéért. Anna a cigánysorról indult, három diplomáig és a Magyar Arany Érdemkeresztig meg sem állt. Anna szerint két dolog kell ahhoz, hogy a romák integrálódjanak a társadalomba. Csak tanulással jutnak előrébb a romák. Csak a többségi társadalom segítségével fognak tudni kitörni a cigányok.
A vállalkozónői közösséggel 2020-ban is jelképesen örökbe fogadtunk 15 roma iskolást. A roma gyerekeket segítő kecskeméti Hajnalcsillag Tanoda pátfogoltjainak arcára varázsoltunk örömöt alaposan megpakolt iskolatáskákkal, pakkokkal. A tanodában Bárdos Péterné Edit vezetésével délutánonként, a kötelező iskolai oktatás után folytatódik a tanulás a hátrányos helyzetű gyerekekkel, némi játékkal és kreatív foglalkozással fűszerezve, ezáltal csökkentve a szakadékot és lehetőséget adva az esélyek kiegyenlítésére. Bár az átadáson nem tudott minden vállalkozónő jelen lenni, üzenetet mindannyian küldtek az általuk választott gyerkőcnek. “Soha ne adjátok fel, higgyétek el magatokról, hogy elég jók vagytok” - írta például a gyerekeknek az egyik “keresztanyu”, dr. Klucsikné Bujdosó Irén.
Ősszel Varázslétra címmel eseménysorozatot indítottunk a Hajnalcsillag Tanodában. A Trendalelke Vállalkozónői Közösség társadalmilag érzékeny tagjai afféle „tündérkeresztanyaként” szeretnék megmutatni a hátrányos helyzetű roma gyermekeknek a szebb és jobb jövő lehetőségét; Minden vállalkozónő a maga szakterületét játékos és interaktív módon ismerteti meg a gyermekekkel életvezetési célzattal, hogy értsék és lássák, van miért tanulni, fejlődni.
Nem vagyunk lúzerek.
Társadalmi befektetők vagyunk.
Tetszett a cikk?
Ajánlj másnak is bennünket!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
