TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Így böjtölünk Kecskeméten: Szalóki Róbert jógaoktató

10
2021 márc.

Így böjtölünk Kecskeméten: Szalóki Róbert jógaoktató

 

A böjt manapság nemcsak a hagyományos, 40 napos, katolikus böjtöt jelenti. Sokan, sokféleképpen igyekeznek megtisztítani a testüket, alapként használva ezt a folyamatot akár egy még magasztosabb cél elérése érdekében. Milyen lemondásokat vállal egy jógi, hogyan éli meg ezeket és milyen jótékony hozadékai vannak a rendszeres böjtnek? Szalóki Róbert kecskeméti jógaoktatóval beszélgettünk róla. Sárdi Barbara interjúja

 

Trendalelke.hu: Melyik böjtöt követed?

Szalóki Róbert: Az úgynevezett Ekadasit, ez a hindu tradíció egyik böjtje. Előre meghatározott napokon tartják, a holdciklusokhoz igazodva. 

 

Mióta és milyen rendszerességgel?

Nem tudom pontosan megmondani, mióta, ugyanis eleinte szórványos böjtöket tartottam, vagyis amikor elkapott az ihlet és kellően erős voltam hozzá, akkor fogtam bele. Pár éve azonban már szigorodtam önmagammal szemben és követem az Ekadasit. A rendszerességet maga a tradíció adja: kéthetente egy egész nap.

 

Mi mindent hagysz el ilyenkor?

Abból induljunk ki, hogy a jóga ösvényét járó emberként a húsról, tojásról alapvetően lemondtam. Lehet, hogy egyesek szemében ez már örökböjt. Én viszont böjti napon, ha kellően erős vagyok, csak teát és vizet veszek magamhoz. Ha gyengébb, akkor megengedem a gyümölcsöt, mézet. Végelgyengülés esetén zöldségételekkel és olajos magvakkal is kiegészül a napi ételbevitelem, de az már lakoma és nem böjt, olyankor igyekszem másik nap pótolni, kicsit elszakadva a tradíciótól.

 

 

Nem tűnik könnyűnek...

Ha az ember kellően bölcs, akkor semmi nehézség nincs benne. Hiszen ha tudatossággal böjtölünk, az kellő erőt ad a nehézsége feloldására. Ha tudja az ember, miért böjtöl és hozzáigazítja aktuális állapotához, akkor eme tudatosággal és fokozatossággal gyönyörűen lehet haladni a könnyebb lemondásoktól az egészen merész megvonásokig, hogy akár csak vízzel is beérje az ember. Hogy őszinte legyek, ez önfegyelmezés is egyben, így azért persze magától értetődik a nehézség.

 

Sokak számára a böjt csak egy tisztítókúrával egyenértékű. Nálad erőteljes a spirituális oldala is...

Ismersz? Ismersz. Ó, igen. A Nagy Szentek, Guruk mindig másokért, nemes ügyekért, lelki-szellemi fejlődésük érdekében böjtöltek. Én őket követem, számomra ők a példaértékűek. A tisztulás, ami vele jár, az pedig egy csodálatos „mellékhatás”, de nevezhetem kiváló orvosságnak is!

 

Milyen megtapasztalásokhoz segít hozzá a böjt?

A nagy felismerés az, micsoda függőségeink vannak és mennyire vagyunk áldozatai a vágyainknak, kívánalmainknak és magának a kínálatnak is, amely felébreszti ezeket. Megtapasztalható, hogy a lemondásban, az önfegyelmezésben micsoda erő rejlik, valamint hogy a test minő nélkülözéseket elbír és még hálás is érte.

 

 

Megesett már, hogy elfelejtetted, hogy böjt van vagy szándékosan bűnöztél?

Aranyos kérdés. Persze, mind a kettő. Ettől emberi. A felejtést könnyebb feldolgozni, hiszen lehet pótolni. A „bűnözés” már érdekesebb, azt én gyengeségnek nevezem, de igen is helye van ebben a műfajban, mert rámutat arra, hol tartunk éppen a törekvéseinkben, és pont ezen dolgozunk a böjtünkkel is, hogy ezt a bizonyos gyengeséget erősítsük.

 

A környezeted mit szól ahhoz, hogy böjtölsz?

A család tökéletesen tolerálja, sőt, igyekeznek sokszor a kedvemben járni. Olykor persze incselkednek, hogy egyek egy kis belsőséget, mert az nem hús, de ettől csak fokozódik a jókedv az asztalnál. A barátok ugyancsak abszolút megértésben fogadják. Nem véletlenül barátok. A párom pedig nemcsak elfogadja, hanem sokszor velem is tart. Előfordult az is, hogy ő ajánlotta, hogy böjtöljünk. Természetesen az Ekadasin felül.

 

Mit tanácsolnál azoknak, akik belevágnának az Ekadasiba?

Annak, aki elindulna ezen az úton, először is tudatosságot, figyelmet kívánok. Másodszor fokozatosságot és fegyelmet. Harmadszor türelmet és kitartást. Negyedszer pedig csodás tapasztalást, testi – szellemi egészséget!

 

 

Tetszett a cikk?

 

Ajánlj másnak is bennünket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Utoljára frissítve: szerda, 10 március 2021 18:23
Értékelés:
(11 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449