TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Otthon melege \ Valentin-napi páros interjú: Csatos János és Csatos Erika

13
2021 febr.

Valentin-napi páros interjú: Csatos János és Csatos Erika

 

Lehet fújni a Valentin-napra, de senki sem kötelez rá, hogy giccshegyektől roskadó, plüss macikba és csoki szívekbe fulladva áldozzunk a szerelem ünnepén. Ha a Valentin-nap túl kommersz, a most zajló Házasság Hete messze túlmutat a kereskedelmi jellegen. Ennek kapcsán évek óta faggatjuk az ismert kecskeméti párokat, hogy mi a titok, mitől működik jól a házasságuk. Csatos Jánost és Erikát nem kell bemutatni, a Nőnek lenni jó konferencia és jótékonysági szerepvállalásaik révén sokan ismerik őket. Bár Csatinak is mi juttattuk eszébe a Valentin-napot, aggodalomra nincs okunk: 39 éve tartó kapcsolatuk során az élet hepehupáit egy egyszerűen nagyszerű recepttel orvosolták.

 

Manapság nagyon megosztó a Valentin-nap. Vannak, akik szívesen ünneplik meg a szerelmüket, mások szó nélkül tovább hajtják a naptárat. Nálatok mi a helyzet?


Csatos János: A Valentin-nap egy érdekes kérdés, sokkal fontosabbnak tartom, hogy ne tűzzünk ki egy adott napot, a mindennapokon legyünk figyelmesebbek. Ha férfiként épp eszembe jut a Valentin-nap, akkor veszek egy szál virágot, de igazság szerint azt sem tudom, melyik napon van.

Csatos Erika: Február 14-én van, most vasárnap.

Csatos János: Hát, akkor ez idén nálunk elmarad. (Nagy nevetés, a szerk.)

 

Hogyan ismerkedtetek meg?

Erika: Mindketten elkísértük a szüleinket egy olyan esküvőre, amire egyikünknek sem volt kedve elmenni. Soha nem felejtem azt a pillanatot, amikor összeadták a párt, a násznép elindult kifelé, és megláttam hátul, az ajtó bal oldalán egy bajszos, barna fiatalembert. Szó szerint megdobbant a szívem, és azt gondoltam, hogy nagyon szeretném őt megismerni.

János: Annak ellenére, hogy egy településen laktunk, nem ismertük egymást, mert nem egy általános iskolába jártunk. Ez a lakodalom hozott össze minket, idén lesz 39 éve. Szóval ez egy sikeres lagzi volt, legalábbis a mi szempontunkból. Kíváncsi lennék, hogy a pár, akinek az esküvőjére hivatalosak voltunk anno, még házas-e.

Erika: Meg is kérdezem anyukámat erről.

 


Milyen volt a lánykérés?

János: Téli időszakban történt, Erika születésnapja környékén, de nem emlékszem, hogy pontosan a napján-e. Hagyományosnak mondható lánykérés volt, mivel a szüleim is átjöttek Erikáékhoz, és az édesapám kérte meg apósoméktól a lány kezét. Szóval nem egy romantikus, Párizsban letérdelős lánykérésről volt szó, mert a mi időnkben, 1985 táján ez nem volt annyira divat.

Erika: Amikor Jánosék bejelentkeztek hozzánk, valahol a szívem mélyén éreztem, hogy különleges dolog fog történni. Nagyon megható volt, amikor Csati apukája megkérte a kezem az apukámtól. Eiffel-torony nélkül is csodálatosan szép emlék volt.

 


Három gyermek felnevelése és egy nagycsaládos háztartás menedzselése nem egyszerű történet, miközben ti még vállalkozást is építettetek.  Egy olyan időszakban, amikor egyáltalán nem volt megszokott az egyenjogúság a háztartásvezetésben és a gyereknevelésben, ti már élen jártatok ebben. Honnan jött ez a szemlélet?


János: Nálunk ez soha nem volt kérdés. A gyerekek viszonylag korán és gyorsan érkeztek, még mindketten főiskolások és egyetemisták voltunk, amikor a legidősebb lányunk, kis Eri megérkezett. Adta magát a dolog, és mi egyszerűen ráléptünk erre az útra, és csak mentünk előre. Nagyon jó példát kaptunk a szüleinktől, mert egyik családra sem volt jellemző, hogy elkülönült volna a férfi és női munka. Mind édesapám, mind apósom belefolyt a gyermeknevelésbe, főzésbe, takarításba. Azt láttam, hogy férfiként nem esik le a karikagyűrű az ujjamról, ha besegítek a teendőkbe. Ez a mai napig így van, ugyanúgy főzök, takarítok, és a ház körül is bármit megcsinálok. De ez fordítva is igaz. A nagyszülőktől pedig óriási segítséget kaptunk a három gyermekünk felnevelésében. Pont a legnehezebb időszakban, a vállalkozás felépítése sok időt igényelt akkoriban, és hétvégente bizony sokszor számíthattunk a mamákra, papákra. Nyári szünetekben akár több hétre is kisegítettek minket gyermekfelvigyázóként, és ez lehetővé tette, hogy nagy intenzitással koncentrálhassunk a munkánkra.

Erika: Ha társakká válunk egy kapcsolatban, szerintem egyenlően kell elosztani a szerepeket. A mi életünkben mindig úgy történtek a dolgok, hogy az vállalta fel a vacsorakészítést vagy a szülői értekezleten való részvételt, aki ráért: hol én, hol János. Ezt a jól működő modellt szeretnénk átadni a gyerekeinknek is, mert egy szeretetteljes és egészséges párkapcsolatnak az az alapja, hogy a szereteten kívül a munkát és a feladatokat is megosztjuk egymással. Ez a család, mint gazdálkodási egység hatékonyságában is nagyon sokat tud segíteni. Ebben az időszakban egy olyan vállalkozást tudtunk megalapozni, melynek a gyümölcséből ma mindenki részesül, nemcsak a gyerekek és az unokáink, hanem a szüleink is, mivel támogatni tudjuk őket.

 


Nem csak a magánéletben, de a vállalkozásban is társak vagytok. Nem sok együtt a nap 24 órája?


Erika: Vannak olyan napok, amikor szinte nem is találkozunk egymással, hiszen a vállalkozáson belül mindenki azokat a feladatokat látja el, amihez a legjobban ért és leghatékonyabban tudja támogatni az üzleti és családi sikert. Van egy rutinunk, miszerint a reggeli ébredés után János elkészíti a kávénkat, amit együtt iszunk meg, közben átnézzük, hogy kinek mi a napirendje, megbeszéljük a felmerülő kérdéseket. Ez az évek óta tartó rutin jó érzésekkel indítja a napot. Napközben mindenki teszi a dolgát: a vállalkozáson belül én felelek az értékesítésért, János pedig a kevésbé látványos, de stratégiailag fontos háttérmunkákat felügyeli. Sokszor előfordul, hogy egy rövid reggeli irodalátogatás után egész nap külső helyszíneken tárgyalok, míg Csati az irodában dolgozik.

János: Ha egy házaspár együtt vállalkozik, muszáj specializálódni, leosztani a testhez álló feladatokat, így aztán a nap 24 óráját nem töltjük együtt. A reggeli kávé mellett, ha tehetjük, együtt is ebédelünk, ha mindketten Kecskeméten vagyunk. Vacsoraidőben természetesen mindig együtt vagyunk. Covid időszakban csak otthon és kettesben, békeidőben viszont gyakran barátokkal vagy étteremben vacsorázunk. Ha más városokban van céges tárgyalásunk, oda is együtt megyünk, de mindketten a saját feladatainkat intézzük. A kocsiban praktikusan át tudjuk beszélni a céges  ügyeinket.

 

 

Erika: Sokat beszélgetünk, de nem kizárólag céges dolgokról. Áldott állapot, hogy mi nemcsak házastársak vagyunk, hanem barátok is. A legjobb barátom a férjem. Bár a gyerekeink már kirepültek, de olyan viszonyban vagyunk velük, mint mi anno a szüleinkkel. Megosztják velünk az életük kisebb-nagyobb történéseit, és hallgatnak is ránk. Ez fordítva is igaz, számos kérdésben az ő frissebb gondolkodásukat vesszük át szülőként, vállalkozóként.

Azért nyugtassatok meg minket, hogy ti is szoktatok veszekedni!


Erika: Megnyugtatok mindenkit, nálunk is van olyan, hogy valamelyikünk felemeli a hangját, de van egy megállapodásunk, ami közel 40 éve kísér minket: soha nem fekszünk le haraggal a szívünkben. Bármi is történjen, megbeszéljük. Nincs semmi baj a házastársi civódással, teljesen természetes egy-egy stresszesebb, fárasztóbb nap után, hogy egyikünk erőteljesebben reagál bizonyos szituációkban. Sokkal nagyobb probléma, ha a szőnyeg alá söprünk mindent, és nem beszéljük át a dolgokat, mert azt hisszük, a csend a békét jelenti.

 

 

Milyen jó tanáccsal szolgálnátok házasság előtt álló pároknak?


János: Többször kérdezték már tőlünk, hogy mi a titka a hosszú házasságnak, hiszen ez mostanság nem divat. 39 éve vagyunk együtt, 34 éve házasok. 16 és 18 évesen, diákszerelemként indult a kapcsolatunk, tehát egyáltalán nem kiforrott személyiségként kerültünk össze. Ez gyökeresen más, mint amikor 25-30 évesen, vagy még később ismerkednek meg és házasodnak a párok. Ekkorra teljesen kialakult személyiségek találkoznak, és sokkal nehezebb összecsiszolódni. Pedig nem szabad a kisebb-nagyobb problémákkal szembesüléskor feladni a kapcsolatot. Nem csak egymás megszerzésére kell időt, energiát és pénzt áldozni, a megtartás legalább ilyen fontos. Folyton folyvást beszélni, mesélni kell, és nem feladni az első, a második, de még a harmadik gondnál sem. Ahogy én látom, bár nem szeretem a sztereotípiákat, a mai fiatalok hamarabb feladják, ha valami küzdelmes. Adódik ez a fogyasztói társadalom hatásából is, hiszen azt üzeni, amit meguntam, azt lecserélem. Sajnos ez begyűrűzött az emberi, baráti és házastársi kapcsolatokba is.

Erika: Sokan mondják, hogy milyen nagyszerű párom van. Szerintem mindenkinek olyan párja van, mint amilyenné alakítjuk egymást. Pál Feri szavaival élve, a jó legyen elég jó. A tökéletesség hajszolásában telnek a napjaink a 21. században, csak a legjobb az elegendő. Márpedig nincs tökéletes párkapcsolat, muszáj dolgozni rajta. Minden kapcsolatnak megvannak a maga fázisai, az első időszakban, az udvarlás idején mindenki a legjobb arcát mutatja, és amikor már megszereztük egymást, lelohad az a törekvés, hogy kihozzuk a maximumot magunkból.  A figyelem és a beszélgetés minden problémát old, ha a szeretet megvan bennünk a másik iránt.



Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: vasárnap, 14 február 2021 10:18
Értékelés:
(8 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449