A Szociopoly társasjáték 2010-ben született meg Bass László szociológus ötletéből. Célja a társadalom tagjainak érzékenyítése a szegénység, mélyszegénység kérdéseivel kapcsolatban. Olyan ez, mint a Monopoly - csak itt nem szállodákat vásárolsz, és szedsz utánuk vaskos bérleti díjat. Pont ellenkezőleg! Segélyen tengődsz.
Szerencsjátékra és kocsmába csábít Varga Ildikó, Györgye Ilona a postás és uzsorás egyszemélyben
A Trendalelke Vállalkozónői Reggeli közösségét tanulságos utazásra invitálta a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház. Nagy Renáta irodavezető és Varga Ildikó, az Új Nemzedék Közösségi Terek Bács-Kiskun Megyei ifjúságszakmai koordinátora kalauzolt el bennünket a mélyszegénység világába Györgye Ilona tapasztalati szakértő (okleveles ápolónő és szociális munkás) segítségével, aki vállalta a postás, a kisboltos és az uzsorás szerepét.
Egy valóságos társasjáték
Ebben a játékban bárki kipróbálhatja, mire is elég a segélyből, családi pótlékból, GYES-ből, alkalmi munkából szerezhető jövedelem. A játék során egy átlagos hónap napjain haladunk végig – némileg meggyorsítva az időt, kockadobások segítségével. A játékosoknak a tartósan munka nélkül lévők jövedelmi viszonyai között kell túlélnie a hónapot (a bevételek és kiadások összegei hozzávetőleg megfelelnek a mai magyar valóságnak).
Elindul a játék, 2 fős párokat alkotva eldönthetjük, vállalunk-e gyereket, ha igen, mennyit. Megkapjuk a gyest és a családi pótlékot, szinte “gazdagok” vagyunk. Dilemmázunk is, hogy vajon egy nagy összegben vásároljunk be a hipermarketben egész hónapra, vagy inkább a kisebb heti bevásárlást válasszuk a helyi élelmiszerboltban, ami összeadódva mégis nagyobb terhet jelent. Mivel az egyszeri nagybevásárlás elvinné a segély és családi pótlék nagy részét, így maradunk a drágább kisboltnál. Milyen jól tettük!
Sajnos a közmunka programba nem kerül be egyik csapatunk sem, anélkül pedig biztosan felkopik az állunk hó végére. Remegve várjuk, hogy a következő fordulóban adódjon számunkra alkalmi munka, addig meg valahogy elütjük az időt. Munkát keresünk, és várjuk a jószerencsét.
Indulhat a játék, reményekkel telve
Ami hamarosan be is kopogtat hozzánk szerencsejáték képében, a könnyű pénz szédítő ígéretével: “Tudjuk, hogy nem kötelező, de mi mégis játszunk” - hangzik a válasz, hiszen megduplázhatjuk a feltett összeget. A szerencsejáték-matek működik, a laza pénzkeresés nem.
Kocsmában bratyizni háromezerért alkalmi munka reményében? Középosztálybeliként szinte nem is tétel, de mégsem tűnik vonzó alternatívának, ha az ember mélyszegénységben él: “3 000 Ft? Az rengeteg” - mondja az “asszony”, Faragóné Keserű Judit, miközben az “ura”, Csapi Andrea győzködi, hogy ez akár még jó befeketetés is lehet. Szó szót követ, válásközeli állapotban a családfő a békesség kedvéért inkább lemond az ivós kapcsolatépítésről.
A dobókocka végül megkönyörül rajtunk, családfőként útépítésen vagy szőlőben kapálva izzadjuk össze a heti 10-20-30 ezer forintot, kinek lelkiismerete szerint. Feketén vagy legálisan: ez itt a kérdés, ami megosztja a játékosokat. A háromgyerekes család csakis tisztán, becsületesen vállal munkát, pedig a családi költségvetés szinte kéri, követeli a kockázatvállalást. Bejelentés nélkül dupla annyi kaphatunk kézhez, a játék hevében el is csábított bennünket a 30 ezres kereset lehetősége. Rizikó nélkül nincs kockázat, s úgy tűnik, Vavyan Fable kottájából játszik a sors: nem épp a munkáltatók gyöngyét fogtuk ki, hiába az egy heti verejtékes munkánk, nem fizet ki bennünket. Késdöfés a szívbe, és tátongó lyuk a családi kasszán.
Végre kerestünk 5 ezer forintot, rég nem örültünk ennyire
Persze a szegény embert az ág is húzza, elapad az anyuka teje, tápszert kell venni a gyereknek 9 ezerért - épp csak futja rá. Aztán megbetegszik a családfő, sokba kerül a gyógyszer, és bár nem márkás topánokkal stafírungozzuk ki a családot, mégis kimeríti a büdzsénket a cipővásárlás. Több csapatot folyton ver a sors, a kiadások csak úgy záporoznak, bevétel meg semmi.
4 pár cipő 12 ezerért: jó vételnek tűnik, mégis kész anyagi csőd nekünk
20-án már hitelre vásárolunk élelmiszert a kisboltban, mert enni kötelező a játékszabály szerint, pár ezer forintot pedig tartalékolunk a váratlan költségekre, ki tudja, milyen sorscsapás jön még (jött az is!). Szégyen ide vagy oda, ez még mindig jobb, mint az uzsorástól kölcsön kérni: nem merjük bevállalni a dupla kamatot, pedig Ilona állítólag szenzációsan alakítja az uzsorást.
Hó végén, 30-án gyorsan mérleget vonunk: a háromgyerekes család nemhogy túlélte a hónapot, de kifizette az összes számláját, és “agyonkereste” magát. Több mint 30 ezer forint megtakarítással zárják ezt az időszakot, a csapattagok ujjonganak örömükben, a becsületesség diadalát látják visszaköszönni győzelmükben.
A többiek és mi is tetemes mínuszt hoztunk össze. Hitelhegyek a kisboltban, befizetetlen rezsiszámla mindenhol, meg kudarcélmény. Pedig csak játék. Nekünk játék. Fájdalmas játék.
Árválkodó rezsicsekk
A játék után még egy óráig nem ereszt bennünket az élmény. Kiderül, hogy a “győztes csapat hiába ünnepelt hangosan”, a siker dacára nem érezték jól magukat.
“Végig stresszben voltunk, hogy mi lesz. Szétizgultuk magunkat a játék alatt, hogy kijöjjünk a pénzünkből, és ne felejtsük el, hogy folyamatosan szerencsénk volt. Minden héten volt munkánk, végül fix állást is kaptunk” - mondja Tóthné Nagy Erzsi, a játékban és a való életben is háromgyerekes családanya.
A hátamon mindig ott van a C betű
A társasozás után még egy órára alámerültünk a mélyszegénység bugyraiba, feszegettük, boncolgattuk a sztereotípiákat Ilonával, Ildikóval és Renátával, akik a frontvonalból ismerik a kétségbeejtő sorsokat.
“Vannak menthető esetek” - ide sorolja magát Ilona is, aki számtalan nehézségekkel küzdött meg az életben roma származása miatt. “Állami gondozott voltam. 10 éves koromban jelentkeztek ugyan a szüleim értem, de megvolt a magamhoz való eszem, maradtam a biztonságos kötelékben. 18 éves koromig fogták a kezem, nem volt gondom semmire, volt hol aludnom, volt mit ennem. 18 évesen rám szakadt az élet. Semmit sem tudtam. Ha albérletet kerestem, telefonon lebeszéltem, minden oké volt, de amikor megjelentem személyesen, hirtelen elkelt már a lakás. Később egy saját lakást buktam el a tapasztalatlanságom miatt, mert nem fogta senki sem a kezem, senki nem tanított meg felelősséget vállalni. Ez a rendszer egyik nagy hibája - összegzi Ilona a saját benyomásait. Szerinte a mélyszegénységben élőknek is van önérzete, gyakran mondják elkeseredve, hogy ‘mindig ott van a hátamon a C betű’.”
“Andris úgy szavalt, mint Latabár” - említi csillogó szemmel Renáta egyik emlékezetes pártfogoltját. “Egy gyógyszerfüggő anya és egy mesebeli apa (hol volt, hol nem volt) mellett minden vers- és mesemondó versenyt megnyert, de megbukott, és elveszett vele a remény.”
Kínunkban nevetünk
“Én készültem erre a játékra” - meséli Csomósné Verebéli Apollónia. “Sokat beszélgettünk róla a férjemmel. Lélekben arra készültem, hogy újra átélem a gyerekkori nehézségeinket, ami egyben egy csodálatos időszak is volt, mert rengeteget tanultunk belőle. De még csak meg sem közelítette az élmény. Teljesen más volt. Ami a legnagyobb különbség volt, és lényemből fakadóan ezt nem tudtam játék közben sem levetkőzni, az a küzdeni akarás, fennmaradás minden áron. Engem arra szocializáltak, hogy mindent meg kell, meg lehet oldani. Amíg van két kezed, egészséges vagy, addig tudsz dolgozni. Amíg van kerted, addig meg tudod termelni az élelmed. Amíg van szerető családod, addig mindig van segítséged. Akinek ez az alap, annak nagyon nehéz elvonatkoztatni. Teljesen egyetértek a játékvezetőkkel, hogy a mélyszegénységben élő gyerekek gondolkodását kell megváltoztatni, megmutatni nekik a járható utat, hogy ki tudjanak törni a mélyszegénységből.”
Fogalmam sincs, hogy lehet túlélni
A felszínen a játék izgalma hozta a megszokott társasjáték élményt, nevettünk, dobókockáztunk, de belül mardosnak a kérdések. Napok óta vissza-visszakúsznak a gondolatok: nem sikerült; adós maradtam, meg elvtelen lettem; fekete munkát vállaltam, csúful átvertek.
Akkor is előtörnek ezek a képzetek, amikor épp a leendő elsőssel baktatok be az iskolába, hogy kifizessek 25 500 forintot tanszercsomagara, készségfejlesztő dobozra, egyenpólóra és -nyakkendőre. A nagyobbik előző este az évzáróról egy sűrűn teleírt A/4-es oldalnyi beszerzési listát hozott haza, ránézésre is megvan 15-20 ezer forint. A Szociopoly világában most épp az uzsoráshoz somfordálnék...
Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!
Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t
