TrendaLelke

Itt vagy most:Home

04
2019 júl.

 

A Rotary Club Kecskemét önkéntesei könyvespolcot telepítettek a váróba, hogy a várakozó utasoknak legyen mivel múlatni az időt. Bárki leemelheti a számára megtetsző könyvet, átlapozhatja, és ha néhány oldal után máris úgy érzi, nem tudja letenni, akkor elviheti magával. Az ingyenes, nyílt könyvtárhoz bárki hozzájárulthat egy-egy lapozgatnivalóval.

19
2019 jún.

 

Sivatagi hőségtől izzott Kecskemét múlt pénteken, a belvárosban egymást érték a ballagások és az esküvők, mégis sokan döntöttek úgy, hogy velünk együtt kitelepülnek a Katona József Könyvtár lépcsőjére és közösen hirdetjük: Olvasni jó!

14
2019 márc.


Intézményeket, utcákat, tereket történelmi személyiségekről, irodalmi nagyságokról szokás elnevezni, de egy olyan nő, aki sutba vágta a hagyományos női szerepet, és férfinak öltözve kalandorkodta végig a szabadságharcot, igazán kiérdemelte a megtiszteltetést. A reformkor a nőket is magával ragadta, a főúri körök asszonyai élénken kapcsolódtak be a politikai életbe, a március 15-ei forradalom pedig tettekre sarkallta őket. Nemzeti színű fejkötőt varrt Szendrey Júlia, Teleki Blanka tanítványainak maga szavalta el a Nemzeti Dalt. De olyan messzire egyik arisztokrata vagy polgári származású nő sem ment, mint Bányai Júlia, aki Mata Harit megszégyenítő módon szállt síkra magyar szabadság ügyéért.

26
2018 jún.

Képzeld el, hogy közmunkás vagy. Vagy épp alkalmi munkából tengődsz. Kapsz ugyan családi pótlékot és gyest, ha gyereked van, de azért kemény az életed. 50-60 ezer forintból élelmiszert kell venned, be kell fizetned a lakásfenntartás költségeit (ha nem fizetsz rezsit, kikapcsolják az áramot, a vizet), aztán persze ott van még a gyermekek iskoláztatása, a közlekedés, a ruházkodás. Nincs pénzed? A kisboltban talán vásárolhatsz hitelbe, vagy az uzsorástól kérhetsz kölcsönt. A játékban akkor nyersz, ha sikeresen túléled a hónapot. Nem, nem vicceltem. A játékot úgy hívják, hogy Szociopoly, és mi egy délelőttre belemerültünk a mélyszegénység bugyraiba.

14
2017 márc.

 
Divatba jöttek a reggeli események, épp itt volt hát az ideje, hogy Kecskeméten is legyen Fashion reggeli. Nagy szerencse, hogy Dusik Bori, a Malom Magazin főszerkesztője a divat világából érkezett hozzánk Kecskemétre, így Kisné Mándity Dórival, a Malom Központ marketing event menedzserével egy remekbe szabott eseményt kreáltak.

08
2017 márc.


Nőnap alkalmából egy igazán szerethető és látványos megmozdulással tisztelegtünk a hölgyek előtt. Még februárban rábeszéltük Ildót, a Magnolia Decor megálmodóját (na jó, a rábeszélés túlzás, kb. 10 másodperc alatt beadta a derekát), hogy csináljunk egy kreatív nőnapi akciót Kecskeméten.

06
2017 márc.


A Trendalelke és Ildó - a Magnolia dekorációs márka megálmodója és tervezője - közös projektjében március 8-án, szerdán, nőnap alkalmából virágokkal árasztjuk el a kecskeméti belvárost. Ildó játékos és bájos papír virágjaiból 100 darabot helyezünk ki szerda délelőtt a belváros legfrekventáltabb részein. Legyetek szemfülesek kecskeméti lányok és asszonyok, vagy buzdítsátok a pasikat, hogy vigyenek haza nektek egyet.

03
2017 febr.

 

Egy recept a kilencvenes évekből, de még milyen! Rizskoch felturbózott változatban: krémes rizs, savanykás meggy és kakaó triumvirátusa. Anyukám fedezte fel a receptet egy kilencvenesévekbeli receptújságban, és azóta is része a repertoárjának. Most már az enyémnek is. Nincs vele semmi fakszni, egyszerű alapanyagokból készülő remek desszert,  és ennél a receptnél a tejberizs főzése is gyerekjáték.

19
2017 jan.

 

Szépségszobrász. Férfi. Férj. 3 gyermek édesapja. Hagyok egy kis időt, hogy leülepedjen az infó. Én is sokáig kutattam a megfelelő szót a foglalkozásának meghatározására, de a szépségszobrász kifejezésnél találóbbra nem akadtam. Sminkel, sőt testet fest, tetovál, sminktetovál és még műszempillákat is varázsol a hölgyeknek, ha kérik. Szabó Gáborról van szó, aki Ballószögben él családjával, és egy kecskeméti szépségszalonban áll helyt nap mint nap egyetlen férfiként.

25
2016 máj.

 

Zöldülő környezet, vegyszermentesen megtermelt zöldség, gyümölcs, közösségi életérzés, kalandtúra gyerekeknek - valahogy így foglalhatnánk össze a Hunyadivárosi Közösségi Kert, röviden HUKK lényegét. Csilla az erkélyen termesztett paradicsomtól jutott el az 1000 nm-es közösségi kertig, amihez leginkább egy "elvetemült közösségi ember" kell, aki megálmodja, utánajár a dolgoknak és összefogja a projektet. Százával lehetnek olyan kallódó telkek Kecskeméten, mint amire Csilláék is rábukkantak, és közösségi használatba vették. Reméljük, hogy a garázsvásárokhoz hasonlóan a nyugaton virágkorukat élő közösségi kertek is meghonosodnak nálunk. Íme a HUKK inspiráló története:

10. oldal / 10

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449